~Szövetségesek~

– Ébredni, csürhebanda! – verte fel a női lakókat Rachel már koránreggel – A föld nem műveli meg magát.

– Reggelit nem kapunk? – érdeklődött valaki.

– Ó, dehogynem. Majd délkor valaki visz ki valami maradékot, vagy mit tudom én. Na indulás! Tíz perc múlva mindenkit kint akarok látni az udvaron.

Az udvaron a megjelent sereg előtt a nő máris belekezdett a mondandójába.

– Gondolom, a tegnap délután a férfiaknak már feltűnhetett, hogy a drága Felix mit kapott a szájalásáért. Ezt most mutassuk meg a nőknek is. Fiúk!

A katonák letépték a fiú ingét. A megégetett mellkas látványa után sugdolózni kezdtek az emberek.

– Na, most, hogy ez meg volt, mindenki szépen fog egy kerti szerszámot és követi a katonákat. A domboldalak már várnak minket.

Menet közben sem maradt abba a sugdolózás. Rachel pont elkapta az egyik nő mondatát.

– Erőm sincsen. Mit képzel ez a szuka?

– Talán valami baj van? – kérdezte a táborvezető.

– Igen. Korán van és tegnapóta nem ettünk semmit. Attól, mert szép és maga itt a főnök, nem kéne játszania a kisistent.

– Jaj, de nincs kedvem ehhez. John!

Rachel hűséges katonája habozás nélkül bokán lőtte a nőt.

– Szóval... Valakinek még problémája? – nézett körbe Rachel a síri csendben – Helyes. Őt most itt hagyjuk. Aki segíteni mer neki, szintén kap egy golyót a lábába. Gyerünk tovább!

Amikor végre a földekhez értek, a főnöknő mindenkinek kiadta a feladatot, kivéve egy valakit. Már Aria is megragadt volna egy kapát, de Rachel leintette.

– Nem, te más feladatot kapsz. Visszajössz velem a táborhoz, és ételt meg vizet hozol ezeknek a szerencsétleneknek.

– Értem – a lány egy kicsit megkönnyebbült, bár nem szívesen hagyta magára a bátyját félmeztelenül, égett testtel a földeken. Hamarosan még a nap is kisütött.

Ahogy a nőszemélyek visszaértek a táborhoz, Rachel máris átnyújtotta Arianak azt, amit ki kellett vinnie a munkásoknak. A lány kicsit furcsállta a csomagot, ezért belenézett.

– Száraz keksz? És ez a víz... Sós? Hogy dolgozzanak ezzel az emberek?!

– Nem tudom, miért vagy ezen annyira meglepődve.

– Ha én ezt kiviszem nekik, engem utálni fognak érte.

– Márpedig ki fogod vinni. Vagy ezt fogyasztják el, vagy éhesek és szomjasak maradnak. Az pedig eszedbe se jusson, hogy megszabadulj tőle, vagy valahogy kicseréld más ennivalóval. Két katona fog téged visszakísérni, és utána te is a kezedbe foghatsz egy szerszámot.

– Értettem. Igenis! – azzal a lány savanyú képpel elviharzott.

Kint valóban nem volt rózsás a helyzet. Az emberek egyre jobban fáradtak, viszont Felix és Aria csak azért sem hagyták magukat. Látástól vakulásig dolgoztak. Másoknak is feltűnt, milyen jó erőben vannak, így elkezdtek összebeszélni a hátuk mögött.

– Ez az Aria már az elejétől fogva olyan furcsa. Aztán most nézd meg, hogy összehaverkodott azzal a hiénával. Amikor visszamentek, ő biztos kapott még valami táplálékot, titokban hozott a testvérének is, nekünk meg ezt a szart adta.

– Akkor szerinted a bátyját miért kínozták meg?

– Ne legyen olyan feltűnő, hogy összejátszanak. Ezek téglák. Jobban tönkre akarnak tenni minket.

A lány elkapta a többiek beszélgetését, erre Felixhez fordult.

– Tudtam, hogy ez lesz. Lassan én leszek "Rachel kis kedvence". Ha nem az a nő fog szétszedni, akkor megteszik ezek.

– Talán segítene, hogyha beszerveznénk őket is.

– Elment az eszed? Miért vagy olyan biztos abban, hogy bízhatsz bennük? Csak egy kezdjen el pánikolni, beárulni, vagy bármi ilyesmi. Jöhet a sortűz vagy még rosszabb.

– Igaz. Itt nem bízhatsz senkiben.

– Úgy érzem, hogy sikerült valamennyi bizalmat elültetnem Rachelben. Talán így közelebb kerülhetek hozzá.

– És talán engem békén hagy. Azért nem esett jól az a tegnapi...

– Csak magadnak köszönheted. Nem szemelt volna ki magának, ha befogod a szádat.

– Jó, sajnálom! De amikor meglátom azt az önelégült fejét, annyira megfojtanám.

– Tudom, de ne felejtsd el azt, hogy miért vagyunk itt. Hogy több ember ne szenvedjen se a tábora által, se általa.

– És a feje miatt... – jegyezte meg a fiú gúnyosan.

– Nem, nem, azért nem. Ő nem lenne ilyen gonosz, ha...

– Hagyjuk ezt! Soha nem fog már megváltozni.

Amikor estefelé a munkásokat visszavezették a táborba, gyanús volt a csend. Azért örültek, hogy végre van egy kis nyugalmuk, a férfiak rögtön ki is beszélték azt, hogy mit gondolnak a tábor vezetőnőről.

– Szerintem, ha egyszer-kétszer jól megdöngetném, biztos nem lenne már ilyen harcias.

– Álmodj, királyfi! Azt hiszed, hogy neki ilyen kis pöcsök kellenének, mint amilyen te vagy?

– Héj, Felix! – szólította meg az egyik férfi a fiút – Milyen volt amikor együtt voltatok egy szobában?

– Inkább ne beszéljünk róla! Különben engem nem is érdekel ez a hülye picsa.

– Na persze. Volt ott egy jó kis gyertyás kalandotok, mi?

– Befogod a szádat?! – szorította ökölbe a kezét Felix.

– Most mit vagy úgy oda? Minden második pasi megdugna egy ilyen tyúkot. Nincs ezen mit szégyellni.

– Ezt?! Ezt a mocskos hiénát? – Rachel épp ekkor lépett be a terembe, amit Felix nem vett észre – Az utolsó kurvát az utcán szívesebben megbasznám, mint ezt a gyilkos bestiát. Még hogy angyal... Hol? Az ördög várában? – azzal hanyatt vágódott az ágyban, közben megpillantotta a mellette álló nőt, erre ijedtében rögtön fel is pattant a helyéről – Ö-öhm... – nyelt egy nagyot.

– Szép! – jegyezte meg a főnöknő – Mit is várhatnék az olyanoktól, akiknek nagyobb a faszuk az eszüknél. Hallottam, Felix, hogy csúnyán megsérültél a háborúban, és ezt inkább a fejed bánta.

– Hogy tessék? – lepődött meg a fiú, erre a többiek nevetni kezdtek – Nincs nekem semmi bajom!

– A hugicád nem ezt mesélte. Ebből az okból kifolyólag eltekinthetek attól a kis mulatságos ötletedtől, hogy szétbombáznád a rendszeremet. Viszont, ha ez nem így van, azt hiszem, vár rád még egy kis viasz, vagy esetleg más is a 13-as épületben.

– De persze, egy bolond vagyok. Bolond vagyok, hogy idejöttem – azzal az ifjú úr visszaült a helyére.

– Na. Akinek van még az előbbihez hasonló hímsoviniszta vicce, az megérezheti, milyen, amikor valami a segglyukában ficánkol. Nem hiszem, hogy kellemes érzés lenne számára. Én is ismerek egy viccet. Két munkás beszélget a RacHell táborban. Az egyik azt kérdezi a másiktól, hogy őt miért hívatta a táborvezető. Azt mondja a fickó, izgatásért, mert szidta a rendszer. A másik is elmondja, hogy ő nyugtatásért, mert szerinte úgysem tart sokáig. Aztán mind a ketten elégtek a tűzben. Máris követhet engem kettő.

Az emberek összenéztek, Felix meg Rachelre pillantott.

– Jaj, te nem – nézett vissza a nő a fiúra – Veled nem végzek ilyen egyszerűen. Na mi lesz? – emelte fel a hangját – Most már nem vagytok olyan bátrak, mi? Ah, fiúk, fogjatok meg két szájhőst, és indulás! – azzal elhagyták a termet.

Aria és az egyik munkáslány éppen kint beszélgettek, amikor meglátták, hogy a katonák két férfit visznek el valahová Rachel vezetésével. Semmi jóra nem számítottak.

– Igazak voltak a pletykák, ez a nő egy szörnyeteg – jegyezte meg a munkáslány – Én is szívesen letörölném a mosolyt a képéről.

– Vagy csak ő is egy áldozat ebben a világban, akit sarokba szorítottak – mondta halkan Aria.

– Miféle áldozat az, aki embereket kínoz? Idecsalogatja őket, aztán ezt teszi velük. Hogy nem szégyelli magát ez az aljas szuka.

– Hát meg ne haragudj, de magadtól jöttél ide. Senki nem kényszerített rá téged. Ez nem Anton egyik nyilvánvaló kínzótábora, ahová erőszakkal visznek.

– Hogy mi van?! Ezek szerint már ne higgyek senkinek, aki kedvesen munkát kínál, mert egyértelmű lesz, hogy megkínoz?

– Én nem ezt mondtam. De nyilván nem volt egyértelmű, hogy hová jössz.

– És te minek jöttél ide? Hogy nyalizhass neki?

– Nem!

– Ugyan már. Mindenki tudja, hogy te és a bátyád összejátszotok ezekkel a kutyákkal. Már senkit nem vertek át.

– Ez nem igaz! Éppen azon vagyunk, hogy megszüntessük ezt az átkozott tábort.

– Ne nevettess! Felix már az első nap egy kínzószobában kötött ki. Mit tudnátok ti tenni?

– Hát igen. Felix tökéletes példája annak, hogy milyenek vagytok ti. De azt sosem akarjátok megérteni, hogy az ember az élete során min megy keresztül.

– Jaj ne, meg kéne sajnálnom ezt a szukát a sorsa miatt, vagy mi?

– Nem, de látod, hogy te is dühös vagy rá. Ahogy ő is dühös másokra. Te is inkább azt szeretnéd, ha megértenének ebben a helyzetben, és nem fújnának rád.

– Aria, te... Túlságosan jólelkű vagy. Ki fog nyírni. Már csak azért is, mert sokat tudsz.

– Nem, nem fog. Meglátod majd, nem viszi rá a lélek, mert addigra megtörik a jég.

– Hát legyen így! Nem sokan mernének beférkőzni a szívébe, de ha neked sikerül, irányíthatnád, és akkor szerintem jó kezekben lenne.

– Igen. Csak a bátyám ne szúrja el.

– De miért nem csinálod egyedül?

– Egyedül... Túl gyenge vagyok. Mint Ő, a "hiéna".

– Ő gyenge, ez jó vicc – nevetett fel a lány, de aztán észhez kapott – Mármint úgy érted, legbelül?

– Úgy. Hiába ez a tábor, a katonák, a rendszere, az eszközei, legbelül egy árva kislány, akit soha nem fogadtak el.

A két lány nem vette észre, hogy egy katona kihallgatta a beszélgetésüket. Az információkkal már sietett is Rachelhez, viszont ennek a következményét már csak másnap reggel vehették észre a többiek, amikor azt a munkáslányt, akivel azelőtt este Aria beszélgetett, már nem találták sehol. A barna hajú érezte, hogy valami nincs rendben, de nem kellett ezen sokat rágódnia, hiszen Rachel reggel felhívatta magához.

– Jó reggelt! – üdvözölte barátságosan a lányt, de Aria torkán egy hang sem jött ki – Talán csak nem elvitte a cica a nyelved?

– Hol van? – kérdezte szigorúan a nőt.

– Kicsoda?

– Tudja! A lány, akivel a tegnapeste beszélgettem.

– Nem értem, hogy miről van szó.

– Magáról... Magáról beszélgettünk, igen. De ő nem mondott semmi rosszat. Vagy legalábbis nem különb a véleménye a többiekénél.

– Volt.

– Tessék?

– Nem volt különb a véleménye.

– Ugye nem...? Ezt nem tenné meg.

– Már miért ne tenném? – vonta meg a vállát a nő.

– Akkor öljön meg engem is. Ugyanolyan hibás vagyok, mint ő. Most ezt nem értem, mit vétett? Csak egy ártatlan nő volt. Ugyanolyan áldozat, mint én, vagy maga.

– Elég legyen! Nem hiszem, hogy a munkásaimnak be kéne számolnom arról, hogy mit miért teszek.

– Akkor miért hivatott ide?

Rachel visszaemlékezett a lány megölésére.

– Esküszöm, hogy én nem mondtam semmit. Aria volt az. Ő mondta magára, hogy szuka, meg hogy azért akar a bizalmába férkőzni, hogy átverje, ezzel még nagyobb fájdalmat okozva magának.

– Mi értelme a bizalmasoknak, ha ilyen csúnyán elárulnak?

– Látja? Látja? Aria csak egy álszent kis csitri, de én tudok róla mindet. Elmondhatom, ha akarja.

– Én rólad beszéltem, te ostoba! Szóról szóra tudom, hogy hogyan zajlott le az a beszélgetés, a katonám mindent átadott. Azt látom, hogy Aria túlságosan is naiv, és így nem is tudom, hogy hogyan higgyem el neki azt, hogy...

– Hogy?

– Hogy tényleg van jóság az emberekben, vagy csak önző és gyáva kutyák, akik a seggüket féltik.

– Igaza volt –fakadt sírva a nő – A sértett szívnek csak megértésre van szüksége. És maga... Látja bennem a kutyát. Látja minden rossz emberben, de akkor azt mondja meg nekem, hogy miért a jókat bünteti?

– Talán a táborban van különb ember nálad? Mind buta birkák vagytok, és ezt Aria is elmondta, hogy magatoktól jöttetek ide, mert hátha itt jobb lesz. Majd nyilván engem fog érdekelni a nyomorult sorsotok teljesen ismeretlenül.

– És maga? Maga jó ember?

– Igazából mindegy, hogy jó vagyok vagy rossz. A lényeg, hogy nekem van hatalmam. Fiúk... Intézzétek el! Nem akarom többé ezt a kutyát látni.

– De... Ne! Ne!

– Csak azt akartam mondani, hogy... – szólalt meg Rachel némi habozás után – Máskor jobban vigyázz arra, kinek mit mondasz. Hihetetlen, hogy még úgyis aggódsz egy emberért, hogy az... Mindegy.

– Miért? Mondott magának valamit?

– Mondjuk úgy, amikor megérezte a halál szagát, már nem igazán érdekelte sem a szívszorító szöveget, sem te. Képes lett volna téged feláldozni magáért.

– De hiszen... Miért mondta ezt el nekem?

– Miért ne? – húzta ki magát a nő – Már mondtam. Nem adok számot arról, hogy mit miért teszek.

– Jól van, bocsánat! Köszönöm, vagy nem is tudom. Ez azért hasznos információ számomra.

– Csalódtál benne?

– Nem. Vagyis nem tudom. Nekem úgy tűnt, hogy megértette, amit mondtam. Persze, igazán nem számít, hogy "feláldozott" volna. Én... Na mindegy. Azt hiszem, visszamegyek a szállóra – azzal Aria elhagyta Rachel dolgozószobáját.

A szálló felé a lány szembetalálkozott a bátyjával, és annak aggódó arcával.

– Mit csinált? Bántott? – érdeklődött a fiú.

– Nem. Azt hiszem, hogy még rendesebb is volt, mint más.

– Ez csak trükk. Így akar megtörni.

– Nem hiszem. Ahhoz neki is elég kellemetlen volt ez a helyzet.